Római Katolikus Templom

 

 

A falu régi, középkori temploma elpusztult a török idők alatt. A mai templomot 1769-ben építették, barokk stílusban.
 A szabadon álló egyhajós, köríves záródású szentéllyel rendelkező épület bejárati homlokzata felett áll az összetett harang alakú, sisakos torony. A bejárati oldalon három ívnyílású, kosáríves, boltozott karzat található. A hajó felett csehsüvegboltozat látható. Az angyalokkal díszített szószéken a prédikáló Krisztust ábrázoló dombormű van. A berendezés, így a vöröskőből készített keresztelőkút a padok, a szentélyt záró kovácsoltvas rács és a főoltár is barokk.
A szentély falképeit és a főoltárképet Cziráky László megbízásából 1779-ben Dorfmeister István festette.Római Katolikus Templom Az olajképen az angyalok serege által körülvett két összeölelkező asszony alakjában a művész Mária és Erzsébet találkozását mutatja be. a kép körüli falfestményeken az oszlopok előtt álló két alak Szent László és Szent István. Felül pedig látszatkupolát alkotott Dorfmeister. A mennyezetképen a Szentháromság, a boltozati csegelyeken a négy evangélista ülő alakja látható. A két ovális freskó közül a bal oldali Szent József halálát ábrázolja, a jobb oldalin egy börtönben ülő nőt angyal áldoztat meg. A képeket klasszicizáló díszítés veszi körül. A szószékkel szembeni Krisztus keresztelése falkép is Dorfmeister munkája.

Nyomtatás